Őrangyalok csillaga az égen / május 29.-június 4.

Őrangyalok csillaga – Aldebaran

Május 29. és június 4. közötti időszakban az Aldebaran csillag, – mely a Bika csillagkép alfa csillaga és mely csillag az ŐRANGYALOK OTTHONA) együttáll a Nappal.

Akinek aktív a születési képletében az Aldebaran, annak erős jövőbe látó képessége és általában nagyon erős égi kapcsolata van.

Ebben az időszakban érdemes ráhangolódni az őrangyalunkra, mert üzeneteit a fénykapcsolódás által jobban érzékelhetjük.

Érdemes egy kicsit elgondolkodni azon is, hogy életünkben mikor éreztük az őrangyalunk jelenlétét. Ezzel is hangolódunk az angyali világ rezgéseire.

Hadd meséljek el egy történetet saját életem krónikájából, ezzel is segítve mindenkinek az őrangyalokra hangolódást.

Fiatal lány koromban, – voltam talán 20 éves -, amikor nagyon korán kellett egyszer kelnem, hogy a szüleim akkori nyaralójába, – mely a Mátrában volt – építési anyagokat vigyek, mert épp felújították a nyaralót.

Emlékszem, hogy reggel 4-kor keltem, ami számomra nagyon korai időpont volt. Elindultam végig a 21-es úton, mely egy elég unalmas, egyhangú út, arra volt jó, hogy az amúgy is álmos ábrázatomat még jobban elálmosítsa.

Már a Mátrában jártam, elhagyva a 21-es utat, valahol két mátrai falucska között az erdős úton, amikor egyszer csak lecsukódott a szemem és menet közben rádőltem a kormányra és elaludtam.

Majd a következő pillanatban arra ébredtem, hogy pöfékelő hangon, rázkódva megáll alattam az autó az országút közepén.

Felébredve eszméltem, hogy Úristen elaludtam, amikor észrevettem, hogy KIFOGYOTT A BENZIN!!!!

A mai napig nem felejtem el, hogy mekkora segítséget kaptam az őrangyalomtól. Sajnos, szégyellem nagyon, de elaludtam a kormány fölött és kb. 80 km/h-val ment az autó a vezető jelenléte nélkül.

Ha nem fogy ki pont akkor a benzin, akkor lehet, hogy ezeket a sorokat már rég nem írom.

És akkor tovább folytatva az őrangyalom munkáját ecsetelendő, kifogyott a benzin szombat reggel fél 6-kor két falu között. Sehol senki, azt se tudtam szinte hol vagyok. Majd egyszer csak jött egy piros Lada, benne egy nagyon kedves idős bácsi, aki elvitt egy benzinkútra, a saját benzines kannájában tankolt nekem 10 liter benzint, visszavitt az autómhoz és még bele is töltötte a benzint az autómba. Újabb hála és köszönet, amiért egy ilyen kedves idős bácsit küldtek nekem.

Érett fejjel bele se merek gondolni, hogy mi történhetett volna velem még, ha nem egy idős bácsi jön a segítségemre. 20 évesen, egyszál fürdőruhában, kis kantáros nadrágban stoppoltam az üres út szélén a határban. Húú.

Hálásan köszönöm az őrangyalomnak az életmentő segítséget.

Ebben a pár napban írok még őrangyalomról, ezzel is hálát adva és megköszönve segítségét. Utólag belegondolva jó sok munkája volt az én őrangyalomnak. 😊

Kívánom, hogy Mindenki érezze meg őrangyalát nemcsak ezekben a napokban.

Baráti üdvözlettel

Andorfiné Ónodi Márta